Beküldő: admin | 2016. 08. 11., cs – 14:29

Pályázati felhívás médiakampányban való részvételre

 

Az iskolai könyvtárak nemzetközi hónapjára és egyesületünk fennállásának 30 éves évfordulójára készülődve a Könyvtárostanárok Egyesülete kampányt és pályázatot hirdet iskolai könyvtárak számára.
A kihívás 2016. szeptember 26-án indul!!!!

Fejtsük meg együtt az iskolai könyvtár világát!

A pályázat célja

A társadalom minél szélesebb körében szeretnénk felhívni a  figyelmet az iskolai könyvtárak nyújtotta lehetőségekre, a jó gyakorlatokra és a problémákra. Ennek érdekében olyan képeket várunk, amelyek figyelemfelkeltőek, és hűen mutatják be az iskolai könyvtárakat. Azok funkcióját, sikereit és problémáit egyaránt. A kampány lényege a folyamatos és tematizált jelenlét a közösségi médiában és ezen keresztül a más médiafelületeken való megjelenés. Legyen téma az iskolai könyvtár!

 

A résztvevők köre

A kampányban részt vehet bárki, de pályázóként a magyarországi és határon túli magyar diákokat is nevelő nevelési-oktatási intézmények iskolai könyvtárosait fogadjuk.

A pályázatban sokféleképpen lehet részt venni:

  • az iskolai könyvtáros önálló munkájával,
  • diákok kisebb vagy nagyobb körének eseti vagy állandó bevonásával,
  • az iskola dolgozóinak kisebb vagy nagyobb körének eseti vagy állandó bevonásával.

 

A kampányban való részvétel módja

  • A résztvevő nevét és a kampányfelület elérését kérjük regisztrálja a KTE honlapján, hogy minél többen követhessük. A 2016-os menüben található Csatlakozás a képkampányhoz menüpont alatt megjelenő űrlapon. (Az űrlap kitöltéséhez nem kell a honlapon belépni, de az adatlap későbbi módosítását csak bejelentkezettek tehetik meg. Vagy a KTE munkatársai.)
    • Sikeres beküldés után az azonnal megjelenik a Résztvevők almenüben.
  • A kampányhoz van ajánlott közösségi médiafelület (FlickR), de bármelyik használható, akár több is.
  • A KTE honlapján elérhető menetrend szerint a megadott tematikájú kép feltöltése, posztolása a közösségi médiában. 2016. szeptember 26. és november 11. között.
  • A kampányban részt lehet venni úgy is, hogy a pályázó csak bizonyos napokhoz csatlakozik és lehet törekedni a 30 képes kihívás teljesítésére is.
  • A képeket el kell látni a kampány tagjeivel/kulcsszavaival. Ezeket a menetrendben találhatja.
  • A kampányban regisztrálók hozzájárulnak, hogy a Könyvtárostanárok Egyesülete az alkotók nevének feltüntetésével felhasználja a pályaművet és annak részleteit az iskolai könyvtárak, az iskolai könyvtárak nemzetközi hónapjának és a Könyvtárostanárok Egyesületének népszerűsítésére, a könyvtárostanár kollégák képzésére, publikálásra.
    • A pályaművek szerzői és személyiségi jogot érintő tisztaságáért a pályázó felel.

A pályázaton való részvétel módja

A KTE honlapján hamarosan megjelenő jelentkezési lapot kell a kampány végén kitölteni.
Ehhez érdemes a kampány során folyamatosan dokumentálni a tevékenységeket és azok eredményét.

Nevezési díj

  • KTE tagok számára a nevezés díjmentes.
  • Nem KTE tagok számára a nevezési díj pályázatonként 2 000 Ft

A kampányban pályázat nélkül is részt lehet venni.

 

A téma - az iskolai könyvtár

A 30 kép 30 szempontból hivatott bemutatni az iskolai könyvtárakat.

A napi témák a kampány elindulása előtt ismertek lesznek, így akár előre is lehet dolgozni. A menetrend a posztolás napját adja meg.

Pl.: 

  • Iskolai könyvtári cukiság
  • 2015-2016-ban beszerzett azon dokumentumai, melyet a fenntartó által biztosított állománygyarapítási keretből vásároltak. 
  • Nálunk így is lehet tanulni.

 Teljes menetrend: http://www.ktep.hu/30kep_menet

A beküldendő/beküldhető képek

  • Röviden, bármi beküldhető, ami kép.
    • Pl.: fotó, grafika, montázs, plakát, screenshot, szkennelt könyvrészlet, digitalizált kézi rajz ....
    • Bármi beküldhető, ami nem sért szerzői, személyi vagy bármilyen jogot és a kampány céljával összhangban van.

Értékelési szempontok

A zsűri az értékelés során az alábbiakat fogja figyelembe venni:

  • az iskolai könyvtárügy szolgálata,
  • kreativitás,
  • figyelemfelhívás,
  • bevont tanulók, iskolai dolgozók száma,
  • feltöltött képek száma,
  • továbbosztásra használt felületek száma,
  • iskolai honlapon való megjelenés,
  • nyomtatott/elektronikus sajtóba való bekerülés,
  • lájkok, kommentek, követők száma,
  • FlickR csoporthoz való csatlakozás.

A fentieket a zsűri súlyozással veszi figyelembe.

Emellett keressük majd a legnépszerűbb, legjobb fotót is. Így akár egy képpel is lehet kiemelkedő eredményt elérni.

Támogatók

A pályázatok díjazásához támogatókat keresünk.