A debreceni Vörösmarty Mihály Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény Könyvtára, valamint az iskola diákjai és pedagógusai, a Könyvtárostanárok Egyesülete felhívással fordul Magyarország iskoláinak könyvtáraihoz, könyvkiadókhoz, az iskolák és óvodák diák- és tantestületéhez.
Az Iskolai Könyvtárosok Nemzetközi Szervezetének (IASL) elnöke, dr. Blanche Wolls 1999-ben intézett felhívást a Nemzetközi Iskolai Könyvtári Nap megszervezésére. Erre 1999. október 18-án került sor. 2008 óta október hónap lett az iskolai könyvtárak nemzetközi hónapja, melyet évente más-más szlogennel hirdetnek meg. Ebben az évben
Iskolai könyvtár: Ahol képben vagy!
School Libraries: The Big Picture
A világ különböző iskoláiban a diákok, a tanárok, a szülők, az iskolafenntartók, az önkormányzati képviselők, a sajtó stb. számára szervezett programokkal irányítják rá a figyelmet az iskolai könyvtárakra, melyek fontos szerepet töltenek be az információszerzés és feldolgozás módszereinek megtanításában, hogy azután az egész életen át történő tanulás, a szüntelen megújulás nélkülözhetetlen eszközeivé váljanak. Ezt a törekvést az Európai Unió is támogatja.
Az iskolai könyvtár a család után – vagy helyett – teremt lehetőséget az információs társadalommal való ismerkedésre, és a szellemi munka szépségeinek ízlelgetésére. Mindemellett hátrányokat kompenzáló és közösségformáló erő.
Nemzetközi összefogással, mások tapasztalatainak, ötleteinek megismerésével a mi munkánk is eredményesebbé, közös projektek végzésével pedig sokkal érdekesebbé válhat.
Várunk mindenkit, aki úgy érzi, hogy fontos számára a jövő nemzedékének nevelése, élményhez juttatása ezen a területen. A világ számtalan országának iskolai könyvtára kapcsolódott már be, és ez a kör minden évben bővül. Külön öröm, hogy határon túli magyar iskolák is aktív résztvevői, koordinálói (pl. Csíkszereda, Sepsiszentgyörgy, Kassa) a programoknak.
A résztvevő iskolai könyvtárak visszajelzései alapján sikeres, érdekes, hasznos programokat szerveztek a kollégák, és kialakult magyarosított elnevezése is: Iskolai Könyvtári Világhónap.
Kérünk mindenkit, aki az előző években már csatlakozott vagy ebben az évben szeretne csatlakozni hozzánk, regisztráljon a hivatalos magyar oldalon: http://www.ktep.hu/node/add/2008csatlakozas
Amennyiben ez nem lehetséges, akkor az alábbi elérhetőségek valamelyikén a következő információk megadásával segítünk a regisztrációban:
- Iskola neve, címe, telefonszáma
- A programfelelős neve, e-mailje
- A tervezett program rövid leírása (lehetőleg angolul is!)
Elérhetőségünk:
Vörösmarty Mihály Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény Könyvtára
4031 Debrecen, Angyalföld tér 4.
Programfelelős neve: Seressné Barta Ibolya (biboly.s@gmail.hu)
Egyúttal megköszönjük mindazon kollégáknak a munkáját, akik évek óta rendkívül érdekes programokkal kapcsolódnak a felhívásunkhoz.
Milyen tevékenységeket javasol az IASL?
Készítsenek a diákok könyvtári újságot, tervezzenek emblémát, logót, könyvjelzőt, plakátot. Készítsenek a diákok riportot szülőkkel, tanárokkal, diákokkal arról, hogyan változott az iskolai könyvtár az évek során, milyen élményeik vannak. Esetleg fotókiállítás szervezése. Publikálják a rendezvényeket az iskola weblapján, s ennek elérhetőségét küldjék el az IASL e-mail címére, hogy a világhálón összegyűjtve bárki könnyen rátalálhasson. Vegyék fel a kapcsolatot pl. e-mailben külföldi iskolák könyvtáraival, diákjaival, és működjenek együtt valamilyen témában. Keressenek szponzorokat, szervezzenek a szülők, képviselők újságírók számára könyvtári nyílt napokat, tájékoztassanak az elért eredményekről, és tárják fel, hogy mi hiányzik. Szervezzenek szakmai fórumokat iskolai könyvtárosok számára.
Ez csak néhány ajánlás, melyhez – a tapasztalatok alapján a magyar iskolai könyvtárosok - számtalan más programot tudnak még javasolni és megvalósítani. Érdemes böngészni az alábbi oldalakat:
- Könyvtárostanár blogot http://konyvtarostanar.klog.hu
- a világhónap hazai weblapjának oldalai: http://www.ktep.hu
- a nemzetközi weboldalt http://www.iasl-online.org/events/islm
- illetve a http://www.vorosmarty-debr.extra.hu könyvtári aloldalait
Az első évben egyedül indultunk, azóta bővült a "családunk", "terebélyesedett a fa". Reméljük, hogy ebben az évben még többen fogjuk Magyarországot képviselni és felhívásunkhoz sokan csatlakoznak.
A Könyvtárostanárok Egyesülete is szárnyai alá vette ezt a programot, és az egyesület segítségével tavaly már egészen széles sajtóvisszhangot is kapott a program.
Az egyesület kezdeményezésére újra közös pályázatot hirdetünk honlap és prezentáció készítésére. Erről bővebben ezen a webcímen lehet információkat találni: http://www.ktep.hu
Debrecen, 2009. szeptember 1.
Dr. Széles Dezsőné |
Seressné Barta Ibolya Könyvtárostanár, Iskolai könyvtári szakértő |
Lázárné Szanádi Csilla Könyvtárostanár, a Könyvtárostanárok Egyesületének elnöke |